All for Joomla All for Webmasters

Kultúrális örökség

Mezei Mária

Mezei Mária  1950-ben költözött Budakeszire. Új otthonához regényes körülmények között jutott: 

"hirtelen besötétedett… szinte egyik napról a másikra szerepek, színház, sőt kenyér nélkül maradtam. A hit fénye, hogy a helyes úton járok, kialudt bennem, hiszen választott utam alig négy év alatt a semmibe vezetett. Nagyon elfáradtam, s mint életem folyamán mindig, ha valami nagy baj ért, a Hegyről álmodtam, ahol fák, virágok, madarak között élhetek Valaki mellett, akit szeretek”

emlékezett Isten küldte vályogváram története című írásában.  
A színésznő véletlenül találkozott egy építészmérnökkel, aki felajánlotta, hogy segít házat keresni a budai hegyekben, s a kutatás eredménnyel járt. „A bedeszkázott ablakú verandán két öreg néni fogadott bennünket, mint a mesében – folytatódik az elbeszélés. – Az egyik, az özvegy, fekete bársony szalagot viselt a nyakán, mint egy ősz öreg cica, s vékony hangon folyton kacéran kacarászott. A másik, a kislány – lehetett vagy 60 éves – sántított, csúnya volt, s rendkívül mély hangon barátságosan dörmögve üdvözölte régi barátjukat, a mérnök urat. Én pedig álltam, s a veranda megmaradt csupasz ablakain át néztem a Hegyet – a János-hegy karnyújtásnyi közelségű szelíd vonulatát, s az erdőt, ami szinte befolyt az ablakon… Istenem… de szép… Ez, ez gyönyörű!... ” S a mese folytatódott, az idős lakók életjáradékért megváltak a háztól, Mezei Máriának az otthonra találás pedig hitet és életerőt adott. A vadregényes vidék pótolta a jól ismert távoli, nyugat-európai tájakat: Svájcot és a Magas-Tátrát, az otthon pedig testi és lelki nyugalmat árasztott, a szülőházat idézte, a boldog és gondtalan gyermekkort. S talán még ennél is többet: „

"Ez a kis kert volt a templom. A felkelő nappal szemben feküdni, a füvön hallani az ébredő madarak nyújtózását, a harmattól nehéz szirmok halk nyögdécselését s megélni naponta a csodát: hogy alakul át a tegnap földbe kapált kudarcok, sértések, megalázások, keserű csalódások trágyája mára szépséggé és jó illattá. Egyensúlyt, valódi hitet termett nekem ez a kicsi kert. Testvéreim, az ártatlan állatok, mindenkori kutyám, számtalan cicám békességben hengergőztek körülöttem s hálásan rám nevettek. Ők már mindnyájan selyemkendőimbe csavarva alusznak, csak én botorkálok a csukott ablakok mögött egyetlen elárvult kis cerkófmajom cicámmal, s kilesünk az üressé vált templomra. Nem ki a világba, ide vissza a kicsi kertbe vágyom még Uram”

– szólt Mezei Mária megindító vallomása.

Képgaléria

Felhasznált források, letöltések